Cousin Ragdoll

Ez úgy hangozhat mint egy agyon koptatott és sokszor használt ksisé, de esküszöm mindenkinek, hogy ez igazi.

___________________________________________________________

 

Pár hónappal ez előtt a nagymamám öngyilkosságot követett el, túladagolta magát pirulákkal. Nem tudjuk miért tette ezt, speukláltunk és arra jutottunk, hogy lehet hogy azért tette, mert szakítottak a partnerével, semmi jegyzetet nem hagyott, nem tudjuk mit érzett élete utolsó óráiban. Nem hagyott végrendeletet, úgyhogy a család úgy döntött, hogy a javait, amit nem tud felhazsnálni, jótékonysági szervezeteknek ad. magamhoz vettem egy rongybabát amit a nagyim már régóta őrzött, semmi különleges nem volt rajta, csak annyi, hogy kézzel készítette. Ez egyetlen furcsa dolog az volt, hogy a babának nem volt arca, és egy nyaklánc -amit egy madár koponyájából készítettek- volt a nyaka köré csavarva. (Igazából nem is volt nyaka, mert a fejet a törzsre varrták.)

Úgy kerülték a babát mintha valami átok ülne rajta, de én mindig is szerettem, mindig ezzel aludtam amikor a nagyinál töltöttem az éjszakát. A családom megvolt rémülve a hír hallatán: meg akarom tartani ezt a rongybabát, de nem törődtem ezzel.

Nagyi halála nagyon megérintett, úgy gondoltam megint a babával alszok, talán megtudok nyugodni. Levettem a nyakláncról a madárkoponyát, azért mégis valódi (és törékeny). Az összes bánatom elúszott mikor magamhoz öleltem a kuzinom (mivel a nagyinak sosem volt gyereke, viccből mindig úgy utalt a babára mintha a sajátja lenne).

Nem tudom hogy a baba miatt, de az első éjszaka nagyon békés és pihentető álmom volt. Azt álmodtam, hogy a baba dúdolt egy gyönyörű dalt, egy kislány hangján, úgy éreztem mintha ő az én őrangyalom lenne. Mikor felketlem, megnyugvást és békét éreztem, s a többi éjszaka is hasonlóan telt el.

Egy héttel a nagyi halála után elmentünk a temetésre, rengeteget utaztunk, nem vittem magammal a "kuzinom" ami egy hatalmas hiba volt. A temetés előtti éjjel szörnyű rémálmom volt, ami miatt alig tudtam aludni. Álmomban bevoltam börtönözve a saját házamba, mert egy lény járkált odakinnt, egyszer sem láttam, de éreztem, ha kimerészkedem bántana-megölne. Bezártam az ajtót és az ablakokat, hogy biztonságban érezzem magam, de ez elmúlt, mikor a lény valahogy bejutott a házba és üldözőbe vett. Felrohantam a szobámba, és bezártam az ajtót remélve, hogy nem tud bejutni, majd elkúsztam egy sarokba, az ágyam mögé.

A falat bevonta egy pirosas szinű membrán, amiből hosszú, vékony kezek emelkedtek ki. Egyre hosszabbnak tűntek, amint kinyúltak az ágyam felé. A rémülettől teljesen ledermedtem, miközben a karok elkezdték kiszívni a lelkem, de nem csak a lelkem, a testemet is. Hirtelen ébredtem, és az éjszaka hátra levő részében nem tudtam visszaaludni.

Csak kevésre emlékszem a temetésből -a fáradtság miatt nagyon kábult voltam- de arra emlékszem, hogy a nagyim koporsóját belehejezik a sírba.

Nem engedhettük meg magunknak hogy maradjunk mégegy éjszakát -amiért hálás voltam, de a hosszú autókázás túlságosan nagy kihívás volt, nem tudtam ébrenmaradni. Azt álmodtam, hogy a világ maga a nagy semmi, ahonnan se hang, se fény nem jut ki. Kiáltottam, hátha valaki meghall, de még énsem hallottam a saját hangom. Kinyújtottam a karom, hátha hozzáérek valamihez, de semmi, csak üresség.

"Hol vagyok?" Megkönnyebbültem, ha mást nem is, de a saját gondolataimat még hallom.

"Egyszer megnyugodtam, mert tudtam hogy a Halál ismeri a nevem...""

"Mi volt ez?" Tudtam hogy ilyet nem gondoltam, mégis, ez mélyről jött, a tudatomból, ahonnan a többi gondolatom is.

"Egyszer megnyugodtam, hogy a Halál ismeri a nevem, de el is felejtett. Senki nem fog gyászolni, senki sem fogja ünnepelni az érkezésem. Itt ragadtam, ebben az örökkévaló ingázásban saját magammal, Az elfeledett."

A szüleim ébreztettek fel, mivel hangosan sírtam álmomban. Mikor lenyugodtam, folytatták a vezetést amíg én elmeséltem nekik az álmot. Talán, ez a következménye hogy távol voltam a "kuzinomtól", és az érzelmeim így törtek felszínre?

Félretettem az alvást az út hátralevő részére, és elfoglaltam magamat egy játékkat a telefonomon. Sokszor hibáztam, mivel nem tudtam nyitvatartani a szemem, de kibírtam hazáig. Végre magamhoz ölelhettem a rongybabát.

A "kuzinom" megint énekelt, ujjatlan kezeit az én kezemre rakta, mintha megakarna nyugtatni, hogy minden rendben van. Minél többet énekelt, annál tisztábban láttam az arcát, addig a pontig, mígnem hasonlított a nagymamámra kislány korában. Igen! Igen! Ez csakis a "kuzinom" lehet, hiszen ezzel a babával alszom a legjobbakat és álmodom a legszebbeket. Tudom mert le is teszteltem, a rongybaba nélkül szörnyű álmaim lesznek.

"Ezért, doktor úr, ezért kellene megengednie hogy a "kuzinommal" aludjak, nem mondtam még, hogy a gyógyszer nem működik? Részletesen meséltem már a lényről, és arról ahogy üldöz az álmaimban, de még nem mondtam el, hogy fizikálisan is megváltoztat mióta beutaltak ide. Tudom hogy azt hiszi hogy a sérüléseimet magam okoztam, de megkérhetem az ápolót hogy tesztelje le, hogy semmiképpen sem bánthatom magam a tárgyakkal amik a szobámban vannak, még hallottam is, hogy megjegyezte ezt valamelyik nap. A "kuzinom" nemcsak a rémálmokat tartja távol, hanem megvéd ettől a lénytől."

"Kérem, had kapjam vissza a babámat!"

 

Oldal: Cousin Ragdoll
Rémtörténetek - © 2008 - 2024 - ijesztotortenetek.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat